Macskazene

Gyerekkoromban kitartóan szerettem volna tengerimalacot, s mivel boldog malactulajdonos osztálytársam szintén nem rendelkezett óriáskígyóval, így időről-időre próbálkoztam otthon ezügyben. Én viszont már az első körben elbuktam, nem lett tengerimalacom. Anyukám rendszeresen azzal indokolta a döntést, hogy a tengerimalac visít. Nem értettem, hogy ez miért gond, de ma már tudom, hogy a tengerimalac nemcsak visít. A tengerimalac sokkal többféle hangot ad ki, mint gondolnánk. Kezdve a kedves, és igen halk magában-röfögéstől, a meglepett és vidám füttyentésen keresztül az elégedett prrr-prrr-ig, amit elsősorban az illatos, friss és zöld fű felbukkanása vált ki belőle. A visítás csak ezután, és igen ritkán jön! Akkor viszont tényleg elég hangos és panaszos lehet. Elsősorban akkor, ha ez a zajokra igen érzékeny állatka megijed. Vagy azt szeretné tudatni velünk, hogy elmúlt a fűidő, és rágcsáló lévén az éhhalál küszöbére került gazdái feledékenysége miatt - dacára a ketrecében levő szénának, almának, répának, magocskáknak.

Egy másik tévhit, hogy a tengerimalac büdös. A tengerimalac NEM büdös! A tengerimalac növényevő -legalábbis a miénk, mivel csak két hete olvastam, hogy főtt tojást és sajtot is ehetne-, és teljesen szagtalan kis hengerbogyókat hagy maga után. Egyébként meg szénaillatú, és még csak nem is kell naponta cserélgetni alatta az almot! Igaz, hogy valahogyan ez az alomnak való és ennivaló széna mindig felbukkan a ház legtávolabbi csücskében is..., de erről már nem a malac tehet.

A szőre persze - különösen, hogy a miénk hosszú szőrű példány - igényel gondozást, és a körmét sem tudja télidőben rendesen elkoptatni. A vezetékek, egyéb rágnivalók miatt figyelni kell rá, ha kiengedjük a ketrecéből. Állítólag szobatisztaságra is lehet szoktatni, ezzel mi nem kísérleteztünk - azt hittük, a macskák miatt sem jó kiengedni. De a macskák egyáltalán nem bántják, vérmérséklettől függően vagy jóindulatúan és érdeklődve figyelik, vagy elszaladnak előle, amikor kis fölhúzhatós szőrpamacsként magában röfögve próbál közeledni hozzájuk. Mirci egy időben a ketrece tetején fekve hosszú ideig tanulmányozta malacunkat, Rumli pedig rendszeresen leült szorosan a ketrec mellé, hogy beszélgessen Tádéval. Mostanban Makika egyik búvóhelye a ketrec mögötti polc.

Én csak egy dolgot nem kedvelek Tádéban, azt, hogy élénk éjszakai életet él. Bár másik szobában alszom, de éjjel rendszeresen fölébredek, amikor itatóját ráncigálja, és zörög az egész ketrec. Ilyenkor elemében van! De nincs egyedül! Ez viszont már következő írásom témája lesz: a macskaparadicsom...

Tádé egyébként lassan 2,5 éve tartozik a családhoz. Zsófi nyerte, tombolán. Ha valakinek ezt csak úgy lazán megjegyzem, általában kétféle reakció következik, no persze attól függően, hogy állatbarát-e az illető. Az egyik reakció a nevetés, avagy röhögés. A másik pedig az együttérzés, és a tombolanyeremények felajánlójának elküldése melegebb éghajlatra: miszerint igen nagyfokú rosszindulatra vall tengerimalacokat felajánlani nyereményként. A 10 évesnél felnőttebb populációból még egyetlen, ismétlem egyetlen illető sem akadt, aki megkérdezte, hol lehet jelentkezni erre a tombolára. A nagyfokú rosszindulat persze csak akkor igaz, ha az illető a fölösleges szaporulattól kívánt megszabadulni ily módon - márpedig a tengerimalacok rendkívül szaporák... Szerencsére EZT még nem állt módomban megtapasztalni, és egyébként állatkérdésekben eléggé ingatag ítélőképességem ebben a kérdésben kitartóan megbízható. Én állom folyamatosan - és egyedül a családban! - a rohamokat, hogy "Anya! Olyan árva ez a Tádé! Legyen neki is felesége, mint Morzsinak!" De én akkor már látom lelki szemeim előtt a házat, amelyben 2 év múlva mindenütt tengerimalacok hemzsegnek, s mivel nem akarok beszerezni egy óriáskígyót, hogy a szaporulatot elfogyassza, ugyanis a kígyókat nem kedvelem, így Tádénak NEM lesz felesége. Arról nem is beszélve, hogy máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy Tádé valóban Tádé, vagy pedig Pálma. Én a fején lévő pálmaszerű bóbitából és rendkívül finom és kedves természetéből  következően inkább arra szavazok, hogy Tádé - Pálma, vagyis lány. Ezt viszont nem kívánom bizonyítani azzal, hogy egy újabb malacot nyerünk tombolán...

Ma ünnepélyesen bejelentettem a macskáknak, hogy beköszöntött a csillagászati tavasz is, így igazán semmi akadályát nem látom annak, hogy ezentúl napjuk nagy részét a kellemes és igen macskabarát kertben töltsék.

Farkincának egyből volt ellenvéleménye, ugyanis eltávolítottam kedvenc mászóhelyét, a bejárati ajtó előtti szélfogót. Cserében viszont javasoltam a kerti mászólehetőségek kimeríthetetlen tárházát, úgymint fák, kerítés, háztető. Egyelőre nem sikerült meggyőznöm, kutyáink viszont rendkívül lelkesek voltak! Egyből fölajánlották Farkincának, hogy nehezített fáramászási gyakorlatokat is tarthat, ők ugyanis szívesen megkergetik, no persze csak baráti alapon.

Morzsi kutyával azt is közöltem, hogy ezentúl sokkal gyakrabban láthatja kedvencét, Tengereczki Pálmát, avagy Tengereczki Tádét. Pálma-Tádé tengerimalac, és vele van legkevesebb gond az egész állatseregletből. Környezetbarát, keveset fogyaszt, nem csinál felfordulást, nem szokott elveszni, nem ugat, nem nyávog, nem ugrál az emberre /sem lentről, sem fentről/, nem karmol és nem nyal képen, és még sorolhatnám. A szőre ugyan neki is hosszú, viszont mivel többnyire ketrecben van... És itt jönnek az én gondjaim. Nem szeretem, ha egy állat ketrecben van. Gyerekkoromban egyenesen utáltam az állatkerteket a ketrecek miatt. Viszont a tengerimalacokat ketrecekben szokták tartani, ha nincs a házban egy erre a célra kiépített szoba, mint ahogy most már a budapesti állatkert is igazán tágas és kényelmes tengerimalac-lakkal rendelkezik. Tehát Tádé is egy csinos ketrecben él, kis házikójában, és ma már nem is igazán szeret tőle megválni. Tavaly nyáron, amikor napoztatási, levegőztetési és komfortfokozási célből a kertben elkerítettünk neki egy területet, először szinte sokkot kapott. Nem a szabadságtól, hanem a félelemtől, a nagy tértől, a szokatlantól. És hát ott is védeni kellett, hiszen Morzsi egyszerűen nem tud Pálma-Tádé illatának bűvköréből szabadulni, és néha emiatt elveszíti a fejét. Ilyenkor Tádé villámgyorsan berohan a házába, de két perc múlva már Morzsi közvetlen közelében illegeti igazán divatos szőrpamacsát. Azt hiszem, tisztában van a veszéllyel, de azt is tudja, hogy köztük van a rács, és szimpatizál Morzsivall. Halkan mindig röfög neki valamit, majd fel-alá sétál előtte, mint egy primadonna. Morzsinak meg a végén már csorog a nyála, nyüszít, de nem tágít Tádé közeléből.

Korán indultam. A gyerekek mamával mentek az iskolába. Az utolsó pillanatban még kidobtam az udvarra Buddhát, Rumlit, Makikát és Mircit. A lelkükre kötöttem, hogy Farkincát is tegyék majd ki. De azt hiszem, ez nem sikerült! Farkinca valószínűleg esernyővé varázsolta magát, vagy elbújt valami kellemes, félhomályos zugban. Mindenesetre délután a mosogatón és a konyhapulton modern macskaminta fogadott, persze folytatódott a hűtőszekrény tetején, és gyanítom, hogy a szekrényen is, de oda még nem másztam föl. Csak azt tudnám, honnan szerzett sarat a tappancsaira?! De erre is hamar rájöttem. Zsófinak környezetből növényeket kellett csíráztatnia. Nálunk a három cserépből csak szívós füvecskék keltek ki, semmi kultúrnövény! Viszont a saját szememmel láttam, amikor Farkinca elmélyülten kiemelt egy szál zöld valamit az egyik cserépből, majd elfogyasztotta. Nem gondoskodtam macskáim vitamin és ásványiaanyag szükségletéről!! Ezek után viszont a kaktusz kiemelése következett..., ami már nem tolerálható, mint szükséges vitaminforrás!! Mondanom sem kell, hogy így nem vihettünk az iskolába szépen fejlett palántákat! Viszont újból kellett ültetnünk mindent, de gyanítom, hogy ez a pénteki nap ismét keresztülhúzza számításainkat. Vagyis: Farkinca megint a Zsófi cserepeinél kotorászott, azután viszont kipancsolta a vizes tálkát - utána sétált körben a konyhában. Majd megpihent egyik kedvenc helyén, a vasalóskosárban, ahol valószínűleg elvégezte tavaszi általános szőrmegújító tisztálkodását. Ennek következtében bundája tavaszira vékonyodott, viszont a ruhák kaptak némi különleges vöröses szőrbevonatot. Ezután hosszabb pihenés következhetett, majd levezetésül, és jelezve, hogy már unatkozott, leverte az egyik ébredező muskátlit. A  muskátli szintén a ruháskosár melletti komódon volt...

Ekkortájt érhettem haza. Farkinca kitörő örömmel fogadott, majd igen gyorsan távozott a kertbe.

Bizonyára Önök is tudják, hogy a macskákat ősidők óta használják gyógyászati célokra.

Ezt az elfeledett tudást szeretném röviden megosztani Önökkel.

A macskák rendkívül sokrétűen használhatók különböző terápiás célzattal. Vegyük például a fájdalomcsillapítást.

Saját tapasztalatom, hogy a macska ösztönösen megérzi a beteg, fájó testrészt, és előszeretettel hever el rajta. Ezt a tulajdonságát célzottan és nagyobb hatásfokkal használhatjuk a következő egyszerű szabályok betartásával.

A macska lehetőleg legyen ismerős. Nem valószínű, hogy idegen macska veszi azt a fáradtságot, hogy fájó testrészünkre heveredjen, és ott kimerítő gyógyító tevékenységet folytasson.

Ismerős macskáink közül is jobb az idősebb, tapasztaltabb, a gyógyításban már bizonyos jártasságot szerzett nyugodtabb egyedek kiválasztása.

Feküdjünk le kényelmesen, nyugodt körülmények között, a macska számára megfelelő hőmérsékletű szobában. Figyelem! Ez nagyon fontos, hiszen az eredményes macskaterápiához legalább egy óra teljes nyugalom szükséges! A macska a kezelés előtt egy órával egyen-igyon, semmiképpen ne legyen nyugtalan, zárjunk ki minden zavaró tényezőt.

Ha lefeküdtünk, cicánk pár percen belül elhelyezkedik fájó testrészünkön, és ilyenkor már csak a teljes lazítás a feladatunk, macskánkra hangolódva. Ha a macska igényli, simogassuk. A dorombolás többszörösére növeli a kezelés hatékonyságát.

Ez a fajta kezelés bizonyítottan hatásos reumatikus panaszoknál - derék- és hátfájdalmak -, fülfájásnál, és a dorombolással kiegészített teljes fejet fedő macskatakarás makacs fejfájást is képes megszüntetni!

Részletes információkkal és tapasztalt macskákkal várom a macskaterápia iránt érdeklődőket, először Magyarországon!

A következő részben a vérnyomásproblémák kezeléséről, ezzel összefüggésben a stresszoldásról olvashatnak a macskagyógyítás szemszögéből! Beszámolok kísérleti szakaszban lévő, egészen meglepő kutatásokról!

 És csak nyávogott, csak nyávogott, csak nyávogott.

Ráadásul ezt a macskát Buddhának hívják, és egy daliás, délceg kandúr. Ráadásul FEKETE MACSKA!! Összesen annyi a mentsége, hogy még nincs egy éves.

Tegnap egyébként komisz szél fújt errefelé, olyan emberre telepedős, Rejtő Jenő-féle, amikor a trópusi szigetek felé tartó hajókon hirtelen járvány tör ki, köd telepszik mindenre, s mire eloszlik, néhány ember titokzatos módon eltűnik.

Egyszóval a macskák csak hevertek, kivéve Farkincát, aki még az átlagosnál is rendetlenebb volt, úgy lászik, rá így hatott a melegfront. Három focicsapatra való becsúszást mutatott be asztalon, szekrényen, sőt szekrényben. Kiment az udvarra, majd visszajött, ezt megismételte vagy ötször, mire végre a ruhásszekrény legfelső polcán elszenderedett.

Valami határozottan VOLT a levegőben.

Ekkor hallottam meg a padlásról a kísérteties nyávogást. Először azt hittem, Kandúr Bandi szelleme kísért. Ő ugyanis több mint két hete elhagyta házunkat, igaz, csak átutazóban volt jelen nálunk, mint macska-Szindbád. Mindazonáltal remélem, hogy tényleg nem a Macskabolygóra költözött vissza túl korán. Bár, ha jő az idő, a macskának is mennie kell! Első pillanatban megdermedtem, majd élénk fantáziámat visszatereltem a verőfényre. Ez az élő Kandúr Bandi, DE: nem tud lejönni a padlásról, mert igen leromlott állapotban hever. Gyorsan beláttam, hogy ez sem valószínű.

A nyávogás viszont tovább vándorolt a padláson, és meglehetősen panaszossá vált, így kimentem és elkezdtem hívni a hozzá tartozó macskát. Kis idő múlva megjelent Buddha. Nem tudom, hogy Buddhák szoktak-e háztetőre mászni, és gondot okoz-e nekik az onnan való lejutás - mindenesetre ez a macska-Buddha nem mászott le a háztetőről!! De annyira keservesen nyávogott, hogy én elhittem neki, hogy nem TUD lemászni onnan. Többféle lehetőséget fölajánlottam neki, de ő csak a ház fölé lógó fenyőfa legvékonyabb ágacskáját nézegette. Kellő magabiztosság hiányában, avagy épp megfelelő realitásérzék birtokában a mi Buddhánk nem vállalta a kockázatot, és le-föl járkált az ereszcsatornában.

Segéderők bevonásával, logisztikai háttérműveletek után / létracipelés/ ki akartuk venni a csatornából - a macska kétségbeesetten elszaladt az ellenkező irányba.

Amikor mindenki feladta, és csak én maradtam, a csúszós esővédőn lemászott a fejemhez, ahol már csak karnyújtásnyira volt tőlem. Még ott is nyávogott, de nem értem el.

Ekkor megvilágosodtam. Buddha nem akart lejönni a háztetőről. Buddha csak kíváncsi volt, ki és hogyan próbál segíteni rajta! Azt hiszem, az eredménnyel elégedett lehetett. Másnap hajnalban jelentkezett reggelizni, este pedig elfoglalta törzshelyét az ágyamon. A padlásról azóta nem hallottunk nyávogást.

Kelt bejegyzésem a Fém Tigris évének harmadik napján, s ha már a csapból is ez folyik, gondoltam, nem hagyhatom ki az alkalmat, hogy a macskaasztrológia útjára lépve én is írjak macskáink csillagjegyeiről.

Igaz, ez nem a kínai asztrológia, viszont az állatoknál szerintem - legalábbis a macskáknál és kutyáknál, "akiket" mostanában van alkalmam alaposan megfigyelni - eléggé jellemzően látszik a születési jegy hatása. Az állatok közelebb vannak a csillagokhoz! Vagy az emberekhez?! Tengereczki Pálmát viszont nem sikerült egyik csillagjegyhez sem besorolnom! És valószínűleg egy papucsállatkával is hasonlóan járnék :), bár ez a megállapítás kissé sértő Tengereczki Pálmára nézve, aki tengerimalac. Talán nem foglalkozom vele eleget, ezért nem tudja kibontakoztatni a képességeit!!

Szóval ez csak játék, bár komoly! :)) De lássuk a macskákat!

Volt már szó Mirciről, a beszélő macskáról! Ő tényleg kiscica korától fogva annyira beszédes, olyan sokat nyávog, de nem csak egyszerűen nyekereg, hanem kommunikál. Ezt a tulajdonságát mára már tökélyre vitte. Minden kérdésre válaszol, és ő maga is kérdez. Minden apró rezdülésre figyel. Igaz, talán épp ezért kissé neurotikus is, bár ez összefüggésben van nehéz gyermekkorával. Ő az Ikrek jegyében született.

Rumli, a megtestesült nyugalom és kedvesség, a maga csónakmotor-dorombolásával. Szereti a biztonságos, meleg, rejtett zugokat. Ízlése kifinomult. Ma már nem veti meg a vadászatot sem, de inkább csak magáért a vadászatért. Hangját alig hallani, inkább csak akkor szól, ha éhes, és nyomatékosítani szeretné, hogy nem azt kapta, amire vágyott. Egyébként csak néz, de azzal mindent elmond, bár a kutyakedvelők erre csak hitetlenkedve legyintenek! Rumli a Bika jegyében született.

Farkinca a született vezető és rosszcsont. Mindig siet, ő a kíváncsiak között a legkíváncsibb, de végére is jár a dolgoknak, azonnal és alaposan. Ő mozog legtöbbet a macskák közül, akkor is sietve ellenőrzi a területét. Közben feltűnően felugrik hajmeresztő helyekre, majd körbenéz, elegen látták-e a produkciót. Ha nem - ismétel. Akkor elégedett, ha legalább egy könyv nagy csattanással leesik a polcról. Minden macskánk nagyszerű anya volt eddig, de Farkinca még a nála majdnem nagyobb 6 hónapos Buddhát is szoptatta, aki pedig nem is az ő kölyke volt. Véd- és dacszövetségbe tömörült fiammal, Dócival, aki pedig nyúzza, és ezt a macskák általában nem szeretik. Ennek következtében Farkinca néha már akkor is morog, ha közelítünk hozzá, de ez többnyire csak műmorgás. Mindenkinek megbocsát, de Dócinak még azt is, ha különböző cirkuszi produkciókra tanítja. Persze kiereszti a karmait, ha már elege van, de aztán két perc múlva elmélyülten gondozza kedvenc gazdáját annak félmagas ágyán trónolva. Farkinca az Oroszlán jegyének szülötte.

 Fejetlen Farkinca

Rumliszatyor

Nagyon várom már a tavaszt!!

Igaz, a macskáink már érzik a kellemes tavaszi bizsergést, a madarak is élénkebbek, mint egy hónapja, és ma kivételesen olvad a hó is. Süssön a Nap, legyenek fidres-fodros hetyke tavaszi felhőcskék az égen, legyen zsenge zöld füvecske, meg ami még kell! És főleg: tavaszi szellő borzolja végre a macskák bundáját!! Méghozzá odakinn, az udaron!!!

Téli mérleg: négy bögre - a kedvencek közül, két kistányér, meg egy lapos, egy jénai tál teteje. Három cserepes virág kinyuvasztva, kettő csak megrágcsálva-kikaparva. A régi, zárhatatlan, szép barna szekrény százszor felforgatva, belőle naponta legalább kétszer macska kizúdul, minden mással együtt. Ajtó díszléc - de miért éppen az az egyetlen?! - macskakörmökkel szétforgácsolva. Gyerekek egyik rajzosdobozában macskafészek, némi helyben gyártott rajzlap-forgáccsal. Apró, "gurigázni jó" tárgyak a legkülönbözőbb helyeken. Radír és hegyező - ki tudja miért?! - előnyben! Különböző színű, igen nehezen eltávolítható macskaszőrök a pulóvereken - igaz, többnyire a belső oldalon, mert erre már felkészültem! Macskatappancs-nyomok minden elképzelhető  és elképzelhetetlen helyen! Valamelyik macska kedvenc helye: a száradó, de még vizes /?!/ , lehetőleg fehér színű ruhákkal telepakolt szárító... Annak is az a vége, amelyikre felugorva nagy zajjal és könnyen felborítható az említett tereptárgy! De ez már az előre eltervezett rosszalkodások körébe sorolható.

Mi lenne, ha a nap nagy részét nem alvással töltenék a kedves cicák?! És egyáltalán: normális vagyok én?!

Nemsokára ismét költöztünk..., ezúttal egy csendes kis utcácskába, valóságos "macskaparadicsomba". A költözés után egy héttel - még zsákok, dobozok, helyüket nem találó bútorok között - eltörtem a bokám, méghozzá úgy, hogy műtét, csavarok, fémlapok, kórház után három hónapig nem állhattam a lábamra, de járógipszet sem kaptam. Életem egyik legrosszabb, de legtanulságosabb három hónapja volt ez az időszak. A forró nyáron egy északi, hűvösebb szobában feküdtem, az ablakok előtt nagy kert, fák, virágok, az utcában csönd, szemben egy hatalmas fenyőfa. A házban teljes káosz, nyaralás elhalasztva, helyette a gyerekek alkotótáborba jártak.
Ne felejtsük el, hogy ekkor csak egy macskánk volt, Mirci! Nem elég, hogy elvesztette a testvérét - ami láthatóan megviselte, addig is félénkebb, ijedősebb cica volt -, még el is költöztünk! Abban a három hónapban, amit nagyrészt vízszintes helyzetben töltöttem, mindig a közelemben volt - leszámítva persze a macskák titkos útjait.
Az egyik különösen forró és lassan csordogáló napon csörgött a telefon, gyerekeim hívtak a táborból. Úgy gondolták, éppen olyan meglepetést találtak nekem, amire szükségem van, hogy felviduljak kicsit. Élénken ecsetelték, hogy milyen árva, gondozásra szoruló, hányatott sorsú kiscicát találtak! A cica olyan rendes, hogy az egész napot egy szemeteskosárban töltötte az alkotótáborban, elfogadta az összes táborlakó által külön neki vásárolt falatokat. Nekünk csak be kellene fogadnunk... Igent mondtam, bár ekkor már tudtam, hogy Mircinek kölykei lesznek.
Így érkezett hozzánk Rumli. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam a nyugodt, békésen nézelődő, gyönyörű bundájú cicát, aki egyáltalán nem tűnt elhanyagoltnak, de már nem volt mit tenni, Rumli visszavonhatatlanul családtag lett!

Mirci

"De akkor miért hívod Rumlinak?" - kérdezte a szomszéd kisfiú, aki tartózkodó a macskákkal, mert nagymamája nem éppen macskabarát. Én nagy hévvel magyaráztam neki, hogy Rumlit nyugodtan meg lehet simogatni, szereti a gyerekeket, nem karmolja meg, nem kap el tőle betegséget, mert be van oltva, nem fogja nyalogatni - egyáltalán, nem egy VESZÉLYES ÁLLATRÓL van szó, "akinek" az a célja, hogy direkt emberekre támadjon... /arról nem is beszélve, hogy a veszélyes állatoknak sem az a célja.../ Tehát próbáltam némi állat- és macskaszeretetet csöpögtetni a gyerekbe, ami nem is volt nehéz, mert a gyerekek nagy többsége úgy jön a világra, hogy érdeklik az állatok.
És - mint tudjuk - Rumli a világ legnyugodtabb, legtürelmesebb...
"De akkor miért hívod Rumlinak?!"
Na igen.
Tudod, amikor Rumli pici volt - és még csak 1,5 éve, tavasszal született, bár nem tudjuk, pontosan mikor, mert nem nálunk látta meg a napvilágot...
Hm. Akkor azt hiszem, itt rövid kitérőt teszek, hogy felvázoljam a jelenleg nálunk tartózkodó cicák családfáját!
Vagyis.
2007. nyarának végén családunkat a bal- vagy jobbsors /idővel majd kiderül / Rákóczifalvára vezette. Itt a második napon úgy éreztük, hogy nem élhetünk macskák nélkül, ezért két gyönyörű tigriscsíkos kiscicát kaptunk. A szürkés tigriscsíkos kislány a Mirci nevet kapta - a sötétebb kandúr pedig Filemon lett, mivel épp a "Filemon cica kalandjai" című mesekönyvet olvastam esténként a gyerekeknek.
Nagyon megszerettük őket - kutyáink csak lassabban...-, én különösen boldog voltam, mert mindig egy dögönyözős kandúrt szerettem volna, és Filike épp olyan volt.
Sajnos Filike nem töltött velünk hosszú időt, mert épp Szilveszter napján eltűnt, és két nap múlva megtaláltuk egy árokban. Forgalmas út mellett laktunk, valószínűleg elütötte egy autó.
Megsirattuk, és máig eszembe jut, ahogy kidugja fejét az asztal mögül, amikor rászólok, hogy "Sicc!" "Ne mássz föl az asztalra!". Kérdőn néz rám, vajon mit szeretnék? - és esze ágában sincs elszaladni.
Eszembe jut, hogy amikor utoljára kiengedtem, még utánaszóltam, hogy vigyázzon magára. És az is, hogy néhány óra múlva testvére, Mircike keservesen nyávogva kérte, hogy engedjük ki, de nem ment el, hanem tovább nyávogott, és látszott, hogy kér tőlünk valamit.
Éreztük, hogy Filemon cicával történt valami. Mircike pedig azóta "beszélő" macska lett.

 Farkinca hever

Rumli hever

Ó, macskák, ha úgy tudnék heverni - csak hetente egyszer -, mint ti! Olyan lazán, gondtalanul, előkelően! Ki tudja, mi jár a fejetekben? Valószínűleg semmi olyasmi, amire egy ember gondol, de hát ezt nem jelenthetem ki biztosan. Pénzgondjaitok biztosan nincsenek, a mosott ruhát sem felejtitek a mosógépben, a hólapátolás sem rátok vár. Ráadásul szunyókálás közben nem fájdul meg a derekatok, pedig órákig ugyanabban a testhelyzetben maradtok. Aztán először egy ásítás, mély levegővétel, hogy újra ébrenléti üzemmódra álljon át a tüdő és az agy - majd egy elegáns, utánozhatatlan nyújtózás. Talán kezdjük most egy hátpúpozással? Igen, utána első lábak kinyújt, egészen hosszan és laposan előre, fenék fönnmarad. Éés ugyanez hátra, gerincet megfeszíteni, orrot előreszegezni, hátsó lábak nyújtása. Mi lesz? Lehet utánozni! A tökéletes, pezsdítő, formába hozó gerinctorna! Macskatorna!! Hm. A mosakodást hol végezzem el? Nézzük csak, süt a Nap, de még mindig szikrázik a hó, és a jégcsapok, hát a jégcsapok sem olvadtak el. Akkor marad a szőnyeg, lehetőleg közel a kályhához!

Rumligepárd

A képen Rumli, a világ legkedvesebb, legtürelmesebb, legnyugodtabb macskája látható. Különös ismertetőjele, hogy hatalmas a szeme, és benne mindig feltűnően nagy a fekete szembogara. /Bár ez a képen nem így látszik/ Külsőre Rumli hasonlít leginkább egy ragadozóra.

Egyébként itthon jó ideig vegetáriánusnak tűnt. Tejtermékek - különös tekintettel a jobb minőségű sajtokra, tejfölre -, valamint párolt zöldségek a kedvencei. És minden olyan dolog, amit meg lehet szerezni! És az is csak akkor, ha nem látja senki. Általában már csak egy száját nyalogató, konyhából kisurranó Rumli látható, aki előbb még a hűtőszekrény magasából figyelte a többiek tülekedését. Aztán valami jó kis eldugott helyen némi párolt kukoricamaradvány, egy-két sajtfoszlány árulja el, hogy azért Rumli is reggelizett.
Sokáig valóban azt hittük, hogy miénk a világ egyetlen felvilágosult macskája, mígnem egy reggel csoportosulás támadt a konyha könyöklő-írópultként használt régi virágállványa körül. A virágállvány alól halk morgás - Rumli?! Szájában egy meghatározhatatlan, félelmetes, rózsaszín VALAMI - némi fű- és földmaradvánnyal. A többi macska is tanácstalanul nézett, igazából egyik sem akarta megszerezni a gyanús akármit. Csak rettentően kíváncsiak voltak. Egy "szó", egy nyávogás sem hallatszott, a levegőben mégis cikáztak az információk a figyelőállásba helyezkedett macskafülek-bajszok között!
Végül elvettem tőle a ki-tudja-honnan szerzett nyers cafatot, odaadtam a kutyáknak. /mert kutyák is vannak, róluk is lesz majd szó!/ Úgy tűnt, nem haragszik rám, és talán meg sem akarta enni a húsdarabot. Csak ragadozott. Nem úgy, mint egyszeri cicánk, aki azóta már elköltözött a Macskabolygóra, de már vissza is jött!, és akire kisfiunk néhány évvel ezelőtt azt mondta: "Filike nem ragadozó, csak dagadozó". És ennél pontosabban senki nem fogalmazhatott volna!

Írni bármiről lehet. Erre nagyjából 5 éves koromban jöttem rá. Akkor még a bármire írni változat tetszett jobban: bármire-bármivel – minden szülő emlékszik erre a korszakra. Mi is nosztalgiázunk egy megőrzött falfreskó maradványon az ebédlőben, és emlegetjük az előző házat – még az óvodás korszakból – ahol 1m 20 cm-ig, néhol magasabban is naív festők alkotásait csodálhattuk a gyerekszobában.