Gyerekkoromban kitartóan szerettem volna tengerimalacot, s mivel boldog malactulajdonos osztálytársam szintén nem rendelkezett óriáskígyóval, így időről-időre próbálkoztam otthon ezügyben. Én viszont már az első körben elbuktam, nem lett tengerimalacom. Anyukám rendszeresen azzal indokolta a döntést, hogy a tengerimalac visít. Nem értettem, hogy ez miért gond, de ma már tudom, hogy a tengerimalac nemcsak visít. A tengerimalac sokkal többféle hangot ad ki, mint gondolnánk. Kezdve a kedves, és igen halk magában-röfögéstől, a meglepett és vidám füttyentésen keresztül az elégedett prrr-prrr-ig, amit elsősorban az illatos, friss és zöld fű felbukkanása vált ki belőle. A visítás csak ezután, és igen ritkán jön! Akkor viszont tényleg elég hangos és panaszos lehet. Elsősorban akkor, ha ez a zajokra igen érzékeny állatka megijed. Vagy azt szeretné tudatni velünk, hogy elmúlt a fűidő, és rágcsáló lévén az éhhalál küszöbére került gazdái feledékenysége miatt - dacára a ketrecében levő szénának, almának, répának, magocskáknak.
Egy másik tévhit, hogy a tengerimalac büdös. A tengerimalac NEM büdös! A tengerimalac növényevő -legalábbis a miénk, mivel csak két hete olvastam, hogy főtt tojást és sajtot is ehetne-, és teljesen szagtalan kis hengerbogyókat hagy maga után. Egyébként meg szénaillatú, és még csak nem is kell naponta cserélgetni alatta az almot! Igaz, hogy valahogyan ez az alomnak való és ennivaló széna mindig felbukkan a ház legtávolabbi csücskében is..., de erről már nem a malac tehet.
A szőre persze - különösen, hogy a miénk hosszú szőrű példány - igényel gondozást, és a körmét sem tudja télidőben rendesen elkoptatni. A vezetékek, egyéb rágnivalók miatt figyelni kell rá, ha kiengedjük a ketrecéből. Állítólag szobatisztaságra is lehet szoktatni, ezzel mi nem kísérleteztünk - azt hittük, a macskák miatt sem jó kiengedni. De a macskák egyáltalán nem bántják, vérmérséklettől függően vagy jóindulatúan és érdeklődve figyelik, vagy elszaladnak előle, amikor kis fölhúzhatós szőrpamacsként magában röfögve próbál közeledni hozzájuk. Mirci egy időben a ketrece tetején fekve hosszú ideig tanulmányozta malacunkat, Rumli pedig rendszeresen leült szorosan a ketrec mellé, hogy beszélgessen Tádéval. Mostanban Makika egyik búvóhelye a ketrec mögötti polc.
Én csak egy dolgot nem kedvelek Tádéban, azt, hogy élénk éjszakai életet él. Bár másik szobában alszom, de éjjel rendszeresen fölébredek, amikor itatóját ráncigálja, és zörög az egész ketrec. Ilyenkor elemében van! De nincs egyedül! Ez viszont már következő írásom témája lesz: a macskaparadicsom...
